| közélet |
|
|
| 2010. március 01. hétfő, 20:31 |
Módosult szabályok
az intézményi jelentkezések, ellátások terénMi indokolja az általános iskolai jelentkezési szabályok változtatását? --------------------------------------------------------
- Az önkormányzatnak minden évben vizsgálnia szükséges, hogy a törvényi előírásoknak megfelelőek-e még a városi esélyegyenlőségi mutatói, amennyiben úgy találja, hogy nem, a körzeti besorolást módosítani kell. - Az új tanköteles korosztály igényeinek, azaz lakhelyének figyelembe vételével ki kellett egészíteni a korábbi körzeteket a jövőre új elsősök lakhelyéül szolgáló utcák neveivel. - A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium a testnevelésből emeltszintű oktatást biztosító osztályába jelentkezők között mozgáskészség-felmérést fog végezni még a normál jelentkezési napok előtt - március 25-én 16 órakor – amit most engedélyezett számára a fenntartó. - Továbbá a folyamatosan változó lakossági létszámok miatt szükséges volt azt az időpontot és az akkor olvasható népesség-nyilvántartói adatokat meghatározni, amelynek megvalósítására az önkormányzat garanciát vállal az intézményi elhelyezések tekintetében.
A beiskolázási rend nem változott, a jelen tanévre tavaly kidolgozott eljárásrendünk bevált, így a szerint szeretné az önkormányzat továbbra is irányítani a folyamatot. A négy önkormányzati fenntartású általános iskolához - Barcsay, Izbégi, Rákóczi, Templomdombi - tartozó körzetek módosultak kismértékben, figyelembe véve az esélyegyenlőségi előírásokat és az új, eddig nem érintett utcákat.
Továbbra is minden szülő, akinek gyermeke a tankötelessé váló korosztályba tartozik - nagycsoportos óvodás – 2010. április 7-én, 8-án a lakóhelye szerinti körzeti általános iskolába menjen jelezni, hogy a gyermekének az ott biztosított férőhelyére igényt tart-e: - az, aki kéri, hogy a körzeti iskolába vegyék fel gyermekét, - az, aki nem kéri, hogy a körzeti iskolába vegyék fel, de ő ott kinyilvánítja, melyik városi iskolába szeretné járatni gyermekét, - az, aki nem helyi iskolába szeretné járatni gyermekét, ő a körzeti iskolájában távozási papírt kap, - az, akinek gyermeke még nem mehet iskolába, mivel az óvoda véleménye szerint még nem érett az iskolai munkára, ő leadja ezt az igazolását, - az, akinek gyermeke szakértő bizottságtól származó szakvéleménnyel rendelkezik, ő leadja ezt az okmányát, amennyiben a jelentkezések napján a szakvélemény még esetleg nincs készen, akkor azt kell jelezni, ez várható; majd, amikor megkapta a véleményt, haladéktalanul el kell juttatni a körzeti iskolába, - amelyik szülő tudja, hogy családjával külföldi tartózkodó lesz mire a tanév elkezdődik, ezt is jelezni szükséges, aztán - külföldről - a lehető legrövidebb úton gyermeke tankötelezettségének igazolását meg kell küldenie a körzeti iskolának. - akit már felvett egy másik iskola, annak is el kell mennie a körzeti iskolájába és be kell mutatnia a felvételről szóló igazolást. A körzeti iskolának minden hozzá tartozó gyermekről információt kell kapnia, mert a férőhelyeivel csak így tud megbízhatóan gazdálkodni.
Az iskolák visszajelzéseiből - honlapjaikon, iskolai faliújságokon - lehet gyorsan tájékozódni a tanuló elhelyezési eredményekről. Az iskolák honlapcímei: www.templomdomb.huÓvodai elhelyezés változásai --------------------------------------------------------------
Az óvodai jelentkezés szabályaiban is minimális változás történt a korábbi szabályokhoz képest, az óvodai nevelés helyszíneinek pontosítása terén. Csupán az óvodai intézmény tagóvodáinak számossága miatti változást vezette át a fenntartó. Ebben a tanévben az óvodai intézmény 7 tagóvodával működik, a tavalyi nyolccal szemben, és a beszédfogyatékos SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyermekek ellátási helye bővült még, e módosítások beillesztése történt meg. A módosult szabályokról valamennyi szentendrei óvoda, iskola - a nem önkormányzati fenntartásúakat is beleértve – faliújságjairól, az önkormányzat honlapjáról - www.szentendre.hu - az önkormányzat hirdetőtáblájáról, helyi újságokból lehet tájékozódni.
Az óvodai férőhelyre igényt tartó a 2010/11-es nevelési évben 5. életévüket betöltő gyermekek szülei március 22-től 25-ig, a 3-4. életévüket betöltő gyermekek szülei április 26-től 29-ig jelezhetik ezt az óvodákban.
Részletek Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete 61/2010. (II. 11.) Kt. sz. határozatából: Az iskolák körzetei A Barcsay Jenő Általános Iskola felvételi körzetét - tekintettel az esélyegyenlőségi előírásokra – a következő utcákra jelöli meg a fenntartó: Akácfa , Almás , Árboc , Árok , Ászok , Avar , Balázs Á. u., Barackos út 160-ig , Barackvirág , Bég , Berek, Bokréta, Bokros , Boldog, Borbolya , Boróka , Borz , Csalogány, Csabagyöngye, Csend, Cserebogár köz , Cserebogár u. , Cseresznyés, Csiperke , Csóka , Dália, Damjanich, Debreceni, Deli Antal, Dózsa György, Dunakanyar körút 40-től , Erdész, Fácán, Farkas, Fehérvíz, Felhő, Fenyő, Fészek, Fogoly, Gomba, Gyöngyvirág, Hajnal, Hajnal köz, Hamvas Béla, Hangya, Harangvirág, Harmat, Harkály, Hegymester, Hóvirág, Holló, Honvéd, Horgony, Hóvirág, Huba, Ibolya, Irányi Dániel, János u. 12-től, páratlan oldalon az 1585/2 helyrajzi sz-tól- a Deli A. u. fölött, Jázmin köz, Jázmin, Jóvízmajor, Kálvária tér, Kálvária út, Kankalin, Károly utca, Katona József, Kikerics utca, Klapka, Kondor Béla, Kőhegy, Kökény, Körte , Középhegy utca, Kőzúzó, Kövidinka, Kun, Levendula, Liliom, Magas u., Mandula köz, Málna , Mathiász, Meggyfa köz , Moha , Mókus , Móricz Zsigmond, Möller István, Muskátli , Muskotály , Művész tér , Nagybányai, Napfény, Napos sétány, Nyírfa , Orgona, Otelló, Ösvény, Pannónia u., Panoráma, Patak, Petyina utca, Pismány utca, Pirkadat, Pomázi köz, Pomázi út, Radnóti Miklós, Radnóti sétány, Remény, Rigó, Római temető, Rózsa köz, Rózsa utca, Rügy u., Stromfeld, Szabadkai, Szamóca, Szatmári, Széchenyi István tér, Szél, Szénás, Szilfa, Szitakötő, Szmolnica sétány, Szobrász, Szúnyog, Táltos, Tarsoly, Tátika, Tisztás, Tómellék, Török Ignác, Tölgy, Törökvölgyi út , Tücsök, Tyúkos dűlő, Üde, Üstökös, Vadkacsa, Vadőr, Várkonyi Zoltán, Varjú köz, Vörösbegy, Vörösgyűrű sétány,
Az Izbégi Általános Iskola felvételi körzetét - tekintettel az esélyegyenlőségi előírásokra – a következő utcákra jelöli meg a fenntartó: Anna, Barackos út 161-től, Bazsalikom, Bessenyei, Bolygó, Bükkös part 23-tól, Czotter A., Csapás, Csányi, Cserfa, Csicserkó, Daru, Deák F., Dombalja, Egres 16-tól, Eötvös, Eper köz, Eper, Ezerjófű , Fakopács, Fiastyúk, Flórián, Forgács, Forrás, Frangepán, Fűrj köz, Fűrj u., Füzes park, Füzes köz, Füzér, Galamb, Gellért, György, Hegybíró, Horhos, Íjász, János u. 10-ig , páratlan oldalon az 1563/3 helyrajzi számig – Deli A. utcáig, Jobbágy, Jósika, József, József A., Kadarka, Kapisztrán, Kaptató, Kavics, Kékesi, Kengyel, Kisforrás, Kovács L., Lehel köz, Lehel u., Lévay, Líra, Lyubojevics D., Málinkó, Mária, Menyét, Mester, Mikszáth, Mimóza Muflon, Nap, Nefelejcs, Nyár, Nyest, Ősz, Őszapó, Pacsírta, Pásztor, Perc, Pereszke, Pilis, Pinty, Pipiske, Puskin, Sas, Sikló, Szarvas köz, Szarvas hegy, Szegély, Szélkerék, Szentlászlói, Szilva, Szőke L., Sztaravodai, Szűcs J. , Tavasz, Táncsics, Tegez, Tél,Templom, Tuja, Ungvári, Vaddisznó, Vajda, Vasvári P., Vásárhelyi, Villám, Wesselényi, Zilach, Zimmer J., Zúzmara,
Ez az intézmény helyezi el elsődlegesen a Pilisszentlászlóról érkező tanulókat a községi önkormányzattal kötött szerződésünk értelmében.
A Templomdombi Általános Iskola felvételi körzetét - tekintettel az esélyegyenlőségi előírásokra – a következő utcákra jelöli meg a fenntartó: Ady Endre 90-ig, Alsóhegyi, Alkotmány, Angyal, Apród, Arzén, Ábrányi, Barackos köz, Barcsay J. tér, Bem, Bercsényi, Borpince, Csillag, Dalmát, Darupiac, Dézsma, Dodola, Dunaár, Fulco deák, Gőzhajó, Gyík, Halász, Hold, Hunyadi, Iskola u., Kapás köz, Kígyó, Kmetty tér, Kölcsey, Kuruc köz, Mandula u., Martinovics, Mogyoró, Méhész, Pátriárka, Piszke köz, Réti sétány, Szerb, Szőlő köz, Temető, Zenta, Zrínyi,
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium felvételi körzetét - tekintettel az esélyegyenlőségi előírásokra – a következő utcákra jelöli meg a fenntartó: Acél, Ady E. 91-től, Alsó-Duna, Aradi, Arany J., Attila, Árpád, Bajcsy- Zsilinszky, Bartók Béla, Batthyány, Bogdányi, Bolgár, Botond, Bükkös part 22-ig Céh utca, Dr. Nagy L., Dumtsa Jenő, Duna korzó, Dunakanyar körút 39-ig, Dunakanyar sétány, Egres út 14-ig, Előd, Erdélyi, Felsőhegyi, Fő tér, Futó, Fürdő, Görög, Hajós, Ilosvai, Jókai, Kanonok, Kelta köz, Kertész, Kossuth Lajos, Kör, Kucsera F., Lövész, Malom, Mátyás király, Orbán tér, Őrtorony, Paprikabíró, Péter Pál, Piac köz, Percel, Petőfi, Rab Rábi tér, Rakodczky, Rákóczi, Rév, Római táborkert, Római sánc köz, Rózsakert, Saru köz, Stéger F. köz, Szegedi, Szent István, Sziget, Szofrics P., Tiszteletes, Toldi, Vasúti villasor, Városház tér, Virág, Vitéz, Vörös hattyú, Vörösmarty, Vuk Karadzsics tér, Az iskolai elhelyezésekkel kapcsolatosan Schinkovits Lajosné közoktatási referenstől lehet felvilágosítást kapni az 503-332 telefonszámon.
|
Kapcsolat
Felelős-főszerkesztő:
Ügyvezető igazgató:
Grafikai tervezés:
Bakai Attila, Dálnoki László,
Kis Roland
Munkatársaink:
Bokor Tamás, Jakab Mária
Médiareferens:
Gabnai Tímea
06 30 630 7823
Hegedüs Olimpia
06 30 630 7823
Hirdetésfelvétel:
06 1 785 17 48,
szentendreikurir@gmail.com
06 30 630 7823
Terjesztés:
Lapker Zrt.
Saját hálózatunkba, üzletek jelentkezését várjuk
Nyomda: ÉKM Európa-nyomda,
Kiadja: Dálnoki Média Kft.

Postacím: 1135 Bp. Palóc utca 2.
Fax: 06 1 236 0895
Belépés
Designed by: Joomla 1.5 Template, webmail. Valid XHTML and CSS.
közélet







