|
Kiállítás a hipermarketben Szentendrére jön az Európai Népek Fesztiválja 2011-ben Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, így Szentendrét érte az a megtiszteltetés, hogy otthont adhat az immáron hagyománnyá vált nemzetközi European People’s Festival-nak. A rendezvény legfontosabb célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az unió nemzeteit, s hogy az évente egyre erősebbé váló civil kapcsolatok, barátságok révén megismerjük egymás hagyományait, kultúráját, szokásait, életvitelét, a rendező helyszín földrajzi és építészeti, kulturális értékeit és hagyományait. A rendezvény előreláthatóan több mint 800 résztvevőt vonz majd külföldről, és számos belföld vendéggel is számolni kell. A megfelelő előkészítés érdekében az önkormányzat szakbizottságot hozott létre, Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete pedig már keresi a pályázati lehetőségeket, amelyekkel csökkenthetők a 2011-es Szentendrei Nyár keretében megrendezendő kulturális, sport, gasztronómiai, helyismereti és egyéb programok költségei. Helyi termékek boltja a Napórásházban Adventben megnyílt a kistérségi helyi termékek boltja a Duna korzón, a Napórásházban. A bolt különösen nagy figyelmet fordít a kistérségi termelők felkarolására. Sajátosságai közé tartozik, hogy autentikus, igényes, kézműves termékeket, hétköznapi használati eszközöket és még sok minden mást kínál a betérőknek. A helyi kezdeményezéseken alapuló üzlet hétköznap 13-17 óráig, hétvégén pedig 10 és 17 óra között várja a vendégeket. Pismány a fejlődés útján A főbb pismányi közlekedési utak 60-70%-ának helyzete javult, köztük egy jelentős összegű sikeres pályázatnak köszönhetően a Barackos úté is. Az Egres út a karácsonyi szünet előtt már ideiglenes járófelületet kapott. A közelgő felújításoknak hála, a Pismány nyugati részén élők is élvezhetik majd a busz kényelmét, mert a munkálatok befejeztével várhatóan feljebb kerül majd a pismányi járat végállomása. Hamarosan elkészül az első környékbeli játszótér is, már csak a végső tervekre kell egy kicsit várni. Térfigyelő kamerák ugyan még a közeli jövőben nem várhatóak, de a polgárőrség erősíti járőri tevékenységét a városrészben. Krumpliebéd A szentendreiek nemes kezdeményezésének hála, a december 6-án, vasárnap tartott jótékonysági Krumpliebéd alkalmával megközelítőleg 280 ezer forint folyt be a résztvevők adományaiból. Az akció lényege, hogy karácsony előtt a jótékonykodó családok a szentendrei Központi Ebédlőben gyűltek össze, hogy főtt krumplit ebédeljenek, miközben a vasárnapi ebédre szánt pénzt egy perselybe dobták. Az összeget a szervezők fele-fele arányban a Máltai Szeretetszolgálat Szentendrei Szervezete és a Szentendrei Karitász között osztják el, egyúttal minden résztvevőnek köszönik a támogatást. Megújult kishíd Megújult a Pap-szigetre átívelő kishíd. A romos állapotban lévő műtárgyat Mészáros János szentendrei vállalkozó, a Pap-szigeti Kemping és Strand üzemeltetőjének közcélú felajánlásából sikerült renoválni. A mintegy 30 millió forintot igénylő munka decemberben készült el. Mészáros János, akinek a nevéhez már számos buszmegálló-felújítás és más városbéli akció kötődik, szeretett volna újra adni valamit a városnak, és egyúttal nem titkolt célja, hogy más helyi vállalkozók is kedvet kapjanak a közterületek rendbetételéhez. Esperes-képet loptak A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki múlt hónap elején jogtalanul behatolt a pomázi, Szerb utca 8. szám alatti Szerb Közösségi Házba, és ellopta onnan a műkincsvédelem alá tartozó, György pomázi esperest ábrázoló olajfestményt. Méretei: 132 cm hosszú és 92,5 cm széles (keret nélkül). A kerete fából készült, gipsz díszítéssel, arany metál borítással. A mű értéke mintegy hárommillió forint. Kérjük, hogy aki az üggyel kapcsolatos, bármilyen információval rendelkezik, értesítse a Szentendrei Rendőrkapitányságot a 06-26/310-233-as telefonszámon, illetve bármely rendőri szervet a 112-es vagy a 107-es segélyhívó számokon. Eltolták a Sportbál időpontját Megváltozott a Vizes Nyolcasban rendezendő Jótékonysági Sportbál időpontja az influenzajárványra való tekintettel. Dr. Homor Zsuzsanna, az ÁNTSZ vezetője kifejtette, mivel Magyarországon jó ideje már hivatalosan is influenzajárvány van, semmiféle olyan rendezvény megtartása nem javallott, amely nagyobb lakosságszámot érint, és ezáltal megnöveli a vírus terjedésének esélyét. A Sportbál ezért áttolódik 2010. február 27-re. Megújult a Vizes Nyolcas A közelmúltban robbant ki a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont gazdálkodása körüli botrány. Szántai Zsolt, az uszodaüzemeltető kft. megbízott ügyvezetője szerint a probléma forrása az optimális működéshez szükséges feltételek hiánya, valamint a különböző szolgáltatások diszharmóniája, a részlegek elszigetelődése. Éppen ezért jelentős változásokat eszközöltek, mind a jegyek árát, a parkolási lehetőségeket és a díjakat illetően. Az iskolásoknak sem kell aggódniuk, az úszásoktatás nem marad el. Terveik között szerepel még az étterem egészségtudatos átalakítása, különválasztva az éttermet, a kávézót és a büfét, az utóbbi kettőt kihasználva pedig létrehoznának egy bowling-pubot. Panelprogram a Füzesparkban 63 lakást érintett az a felújítási program, amely nemrég fejeződött be a Füzesparkban. A Panelprogram keretében összesen 40 millió forintból kapott új szigetelést és festést a B épület. A lakásoknak nem csak az esztétikumuk javult, de értékük is jelentősen növekedett. Hála a falak szigetelésének, nagyjából 7-10%-os energiamegtakarítás várható. A Rózsa utcával ellentétben, ahol csupán fűtéskorszerűsítés történt, itt teljes körű felújításra került sor. Ennek keretében kezdeményezés indult a B épület mögötti játszótér, valamint a környező járdák és utak felújítására is. A burkolatjavítási munkákat március végén kezdik meg. Belvárosi közlekedés Immár a Főmterv kész koncepciójának birtokában zajlott a belváros közlekedési rendjéről szóló lakossági fórum december elején a Városháza dísztermében. A tervezet egyik legfőbb eleme szerint a Dunakanyar körutat szervesebb részévé tennék a városnak, a Duna korzó, pedig hosszú távon mobil árvízvédelmi fallal védett gyalogos zónává válna. Hernesz Csilla, a Közlekedési Munkacsoport tagja arra kérte a lakosságot, hogy minden érintett jelezze nekik az igényeit. A belváros jelenleg nem alkalmas a közlekedés hatékony lebonyolítására, és a bonyolult struktúra miatt vis maior helyzet esetén a mentési munkák sem megoldhatók, ezért is lenne szükség mielőbbi hatékony megoldásra. Elásott autó Budakalász közelében Nagy értékű, földbe ásott autót találtak a rendőrök Szentendrén, a Lupa tó és a 11-es út közötti mezős területen. A tűzoltók a helyszínen szembesültek a ténnyel, hogy nem egy elakadt gépkocsiról van szó, hanem egy elásott BMW-ről. A beavatkozást követően derült ki, hogy a sötétkék színű BMW-t a rendőrségi nyilvántartás szerint 2007-ben ellopták. A földből kiemelt járművet a rendőrség telephelyére szállították. Készek az előzetes belváros-tervek A Városfejlesztő Egyesület idei utolsó ülésén a belváros-rehabilitáció tervei kerültek terítékre. A Dumtsa Jenő utcában az előzetes tervek szerint a vendéglátósok és a boltosok középre települnének, az utca többféle kockaköves burkolatot kapna, amelyek révén látványosan elkülönülnek egymástól a sétálófelülelek és az üzletek területei. Középen mesterséges csobogóból 30 cm széles vízfolyás csordogálna a Fő tértől a Bükkös-hídig, a híd tövében ideiglenes színpad kapna helyet, a medervonalba süllyesztett nézőtérrel. Az alapkoncepció egy vegyes közlekedésű sétálóutcát mutat. A konzultáció alkalmával sok észrevétel vetődött fel a tervvel kapcsolatban, ezért a szükséges változtatások után újra a nagyközönség elé tárják őket, január végén pedig lakossági fórum várható a témában. Vihar a lakóterületbe vonás körül Nemrégiben előfórumot tartott az Állampolgári Tanács (ÁT) a szentendrei ingatlanok belterületbe vonásáról. Az ártatlannak indult, de végül parázs vitával övezett eseményen szembekerültek egymással a lakóterületbe vonást szorgalmazó civil és önkormányzati, valamint a környezetvédő erők. Az ÁT egyik kezdeményezője, Bódog Norbert, a Részvételi Demokrácia Szentendrén résztvevője és társai nem így gondolták el a módszer helyi debütálását. Bódog Norbert elmondta, hogy nincsenek kétségbe esve, és készen állnak újra nekifutni, hogy az állampolgári tanácskozás módszerét megismertessék a helyiekkel és meghonosítsák Szentendrén. Dr. Vásárhelyi Gyöngyvér helyi ingatlantulajdonos azzal érvel, hogy a most tervbe vett lakóterületbe vonások tervei már az önkormányzat 2002-es képviselő-testületi ülésein megszülettek, hiszen a városvezetési akkor jelölte ki a fejlesztési területeket. Lényegében ugyanezt állítja az önkormányzat is, cáfolva, hogy jelentős lakóterület-növekedés következne be a szabályzatmódosítással. Nyitrai Ákos területfejlesztési szakember szerint újra kellene pozicionálni a szentendrei területek értékét. A civil szakértő kontrolálhatatlan folyamatnak nevezte a jelenleg zajló eseményeket, és védtelennek érzi városunkat. A lakóterületbe vonással kapcsolatban aggódik a növekvő gépjárműforgalom és hatásai, valamint a megnövekvő népességszám okán például a leendő óvodások és iskolások elhelyezése miatt. Szorgalmazza a civil szervezetek közreműködését is az üggyel kapcsolatban. Elhagyott autó Leányfalun Vasárnap a reggeli órákban egy Citroën Berlingo típusú személygépkocsi haladt Leányfalun, a Móricz Zsigmond főúton, amikor a sávokat elválasztó járdaszigetre hajtott. Az ott lévő, kötelező haladási irányt jelző táblákat kidöntötte. A gépkocsi bal első kereke kitörött, és a futóműve is megrongálódott. Az autó félig keresztben az úton állt meg, forgalmi akadályt képezve ezzel. A gépkocsi vezetője az autót hátrahagyva távozott a helyszínről. A szentendrei tűzoltók a járműből kifolyt olajat perlittel felitatták, majd a rendőrségi helyszínelés után drótkötél segítségével levontatták az útról az autót. Oszlopot döntött ki egy autó a Szentendrei-szigeten A horányi révállomás közelében egy Ford Mondeo típusú személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött szintén vasárnap. A baleset során az oszlop tőből kitört. A Fordot vezető középkorú nő nem sérült meg a balesetben. A szentendrei tűzoltóság szakemberei a helyszínelés után csörlő segítségével távolították el az útról a sérült gépkocsit. |